A szépségápolás legelső és legfontosabb lépése, hogy tisztában legyünk a saját bőrtípusunkkal és annak megfelelően kezeljük. Az arcbőrünk a legelső szembetűnő dolog rajtunk, vigyázzunk hát rá! A bőrünk a külső védelmi rendszerünk, amely egyrészt védelmet nyújt a külső hatások ellen, méregtelenítő feladatokat lát el a pórusokon keresztül és hőszabályzóként is működik (verejtékezés). Fontos a belső hidratálás is, ami azt jelenti, hogy naponta legalább 2-2,5 liter folyadékot (lehetőleg ásványvíz) szükséges elfogyasztani. A sminkelés csak az ezt követő lépés, hiszen ha “művészi” hasonlattal szeretnénk élni, akkor a szakszerűen előkészített bőr a tökéletes festővászon.

Zsíros bőr

Jellemzői: Fakó és sárgás árnyalata van, és csillog szinte az egész arc. Majdnem a teljes területen, de biztos, hogy az ún. T-zóna (áll, orr környéke) mitesszeres. Tapintásra sima érzetű a bőr, kissé csúszós, illetve vannak egyenetlen részek is az arcbőrön. A kiváltóok a faggyútöbblet (hormonális változás, mozgáshiány vagy zsíros ételek hatására).

Tanács: Minél többször radírozzuk az arcbőrt, hogy a felesleges szaruréteget eltüntessük, így a faggyú is optimálisan tud ürülni. Reggel és este használjunk arclemosót, majd könnyű hidratáló krémmel ápoljuk az arcbőrt.

Száraz/zsírhiányos bőr

Jellemzői: Kinézetre matt, ugyanakkor üde. Gyakran érzékeny, hámlik és kipirosodásra hajlamos. Az időjárás viszontagságaira miatt húzódhat az arcbőr. Kissé érdes tapintású, előfordulhatnak apróbb száraz bőrdarabkák, mivel hámlásra hajlamos az arcbőr. A kiváltóok a bőr alacsony zsírtartalma.

Tanács: Pótoljuk a bőr lipidtartalmát növényi, illetve állati olaj/zsírszármazékokkal, a szaruréteget hidratáljuk, az esetleges gyulladásokat pedig meg szüntessük meg. Kerüljük a szoláriumot, a túlzott napozást és a dohányzást is. Javasolt még ezen kívül az arclemosó tejek és a vitaminokban gazdag arckrémek használata.

Normál bőr

Jellemzői: Egyenletesen pigmentált és üde, zsírtartalma optimális, nem csillog. Alapból mindenki normál arcbőrrel születik, csak a táplálkozási szokások, a hormonális változások és a helytelen életmód stb. felborítja az egyensúlyt. Nincs pattanás, nincs mitesszer sem a bőrön.

Tanács: Fenntartható ez az állapot a rostban és tápanyagban gazdag ételek és elegendő mennyiségű folyadék (napi 1,5-2 liter) fogyasztásával, valamint megfelelő kozmetikumok használatával.

Vízhiányos bőr

Jellemzői: A bőr árnyalata fakó, nem eléggé pigmentált és kissé petyhüdt, ráncosodásra hajlamos. Az apró mitesszerek “szőrszerűek”. Érintésre érzékeny, feszül vagy viszket a bőr. Az esetek nagy részében túlzott napozás, szoláriumozás, dohányzás, illetve vízveszteséggel járó súlyosabb betegségek (hasmenés, hányás, cukorbetegség) vagy kevés folyadékfogyasztás esetén alakul ki.

Tanács: Hidratálás kívül-belül! Külsőleg krémekkel, belsőleg pedig sok folyadékkal, illetve lédús, rostos ételek fogyasztásával javíthatunk az állapoton. Lehetőleg kerüljük az alkoholt, mert jobban szárítja a bőrt. Az éjszakai tápláló arckrémek, valamint az aloe vera gél vagy az aloe vera tartalmú termékek is rendkívül sokat segítenek.

Fotók: freepik.com