Molnár Zóra születése után agyvérzést kapott, amely „szerencsére” csak a mozgásközpontját érintette. Kerekesszékes, de értelme ép, sőt kimagasló. Nem volt kérdéses, hogy a felsőoktatásban folytatja majd tanulmányait. Bár az általános iskola és a gimnázium is óriási küzdelem volt számára, a felsőoktatásban szembesült igazán azzal, hogy hazánk mennyire nincs felkészülve a kerekesszékes egyetemi hallgatók fogadására. Nemcsak az egyetemi épületek, de a kollégiumi szobák sem igen akadálymentesek. Zóra az alapképzést itthon, a mesterképzést Amerikában, a CEU-n végezte el. Megdöbben ta különbségen. ő volt az egyetlen, méghozzá az első kerekesszékes diák a CEU-n, de CSAK MIATTA akadálymentesítették az adott épületet. Ez az úgynevezett „amerikai személet”-nek köszönhető, ugyanis az amerikaiak azt vallják, hogy ahol segítséget kell kérnie egy fogyatékossággal élőnek, az a hely nem akadálymentes.
Kis hazánk sokat tanulhatna Amerikától ezen a téren!
Zóra történetét itt olvashatjátok: https://www.nlcafe.hu/ezvan/20190313/kerekesszekes-mozgasserult-egyetem-ceu/?fbclid=IwAR0LB46T07u_RkH5U6wtXP4L9tECb8LjtxCCjBF2UJiVmjebZqoKburitro
Hagyj üzenetet