Az élet véges. Nem éri meg a múlton rágódni, de panaszkodni sem. Mielőtt panaszkodunk a családunkra, az iskolára, a munkánkra, gondoljunk arra, hogy valaki pont ebben a pillanatban veszítette el a saját családját, valakinek nincs is lehetősége tanulni, valaki eben a pillanatban lett munkanélküli.

Megváltozott életet élőként – mozgássérültként, látás-.és hallássérültként vagy más testi hiányossággal élve – gondoljunk arra, hogy lehet, valaki nálunk rosszabb állapotban van.

Soha nem tudhatjuk, melyik nap lesz az utolsó az életünkben. Nem mindegy, hogy éljük le az életünket, mit hozunk ki belőle. Sokan a kritikus percekben kapnak észbe, azonban ilyenkor gyakran már túl késő.

Értékeld, amid van, mert sosem tudhatod, mit hoz a holnap! 🙂