Ezennel tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, követőinket, partnereinket, rendezvényeink egykori vendégeit, önkénteseinket, és mindenkit, aki valamilyen formában már hallott az Ability Fashion International-ről, hogy 2021. május 4-én hacker támadás következtében elvesztettük hivatalos Facebook oldalunk felett a teljes kontrollt, majd ezt követően 2021. május 5-én 6:00 óra és 7:00 óra közötti időszakban végérvenyesen meg is szűnt — pontosabban kizárólag Vietnámból megtekinthető — az Ability Fashion International hivatalos Facebook oldala. Az eset megtanította számunkra, hogy a közösségi média oldal / profil addig a “Tied”, ameddig más nem teszi rá a kezét.

Az Ability Fashion hivatalos Facebook oldalát még Szlovák Dorinával hoztuk létre 2012. április 12-én, amikor megalapítottuk ezt a nevet. Az elmúlt 9 év alatt számos témakörben, számos emberről, számos helyszínről , tettünk ki posztokat szerkesztőinkkel. Óvatos becslések szerint minimum 5.000 Facebook bejegyzést, 1370 követőt, és egy jól felépített „közösséget” veszítettünk el a Cyber bűnözésnek köszönhetően.

Ahogyan az a képeken is jól látható, az újonnan „kinevezett”, és vélhetően „kamu” profilok vették át az uralmat a Facebook oldalunk felett. Az eset érdekessége abban is rejlik, hogy bár az adminisztrátorok újak, a szerkesztő pozíciók megmaradtak. Így még „látjuk”, hogy az új „adminok” miket tevékenykednek. Mindezek ellenére a totális kontroll kicsúszott a kezeinkből, A fentiek értelmében az alábbi döntést hoztuk meg:

—> Első és legfontosabb döntésünk, hogy innentől a weboldalunkat használjuk elsődleges kommunikációs csattornaként. Ide írjuk meg a legújabb híreket, állapotfrissítéseket, közleményeket, stb. Ennek legfőbb előnye, hogy saját kézben van, és bármi történik, azt házon belül tudjuk orvosolni, mert nem vagyunk kitéve harmadik félnek.

—> Saját weboldalunkon belül fogunk kialakítani egy közösségi platformot, ahova követőink, partnereink, olvasóink tudnak beregisztrálni, és így egy olyan új közösséget tudunk felépíteni, akivel / akikkel sokkal közvetlenebbül, sokkal interaktívabban tudunk kommunikálni.

—> Beindítjuk saját hírlevelünket, amelyben a legújabb híreket, állapotfrissítéseket, közleményeket, stb. ki fogjuk kommunikálni a hírlevél listára feliratkozott követőink számára.

Amint azt láthatjátok, az eset cseppet sem szegte kedvünket, lelkesedésünket és aktivitásunkat. Azonnali megoldást kerestünk és találtunk a kialakult problémára annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb „kár” érjen Titeket! Továbbra is ugyan azt a minőséget és pozitív hangulatot hozzuk Nektek, amit már az elmúlt 9 évben megszokhattatok tőlünk! 

Üdvözlettel és tisztelettel:

Az Ability Fashion International
Csapatának minden tagja