Mint azt bizonyára sokan tudjátok, 2021. május 5-én részlegesen, majd pedig 2021. május 12-én véglegesen elveszítettük a 9 éven át építgetett hivatalos Facebook oldalunkat, amely a www.facebook.com/abilityfashion címen volt elérhető. A kezdeti szomorkodás új erőt adott nekünk, és ennek már jól látható, „kézzel fogható” eredményei is vannak.
Az Ability Fashion International tagjaival folytatott megbeszélés során megállapodtunk abban, hogy a fontosabb, nagyobb jelentőségű bejegyzéseket minden tagunk igyekszik megosztani személyes profilján. Május 5-e óta ezt szépen tudjuk is tartani. Szakolczi Gabriella (@szakolczigabriella), mint az Ability Fashion International hivatalos weboldalának fő szerkesztője publikálást követően jelzi, ha olyan cikk kerül nyilvánosságra, amely érdemes arra, hogy nagyobb megosztásban részesüljön. Ilyen tartalmak közé tartoznak például a különféle média megjelenések, egyedi szereplések, vagy éppen az Ability Fashion International életében bekövetkezett hírek, változások.
Szeretjük mérni a munkánkat, szeretjük elemezni a statisztikákat, és úgy gondoltuk, hogy ezt Veletek is meg szeretnénk osztani, ugyani érdekes számokat mutatnak a grafikonok. Az internetes oldalunkon Napi, Heti, Havi és Éves bontásban jelennek meg a különféle statisztikai adatok.

Amint az jól kirajzolódik, szemmel látható, 2021. május 3-a óta több száz százalékkal meghaladjuk az addigi adatokat. A 2021. május 16-i látogatottságunk eddig soha nem látott magasságot ért el. 118 látogató mellett 186 megtekintés. Számunkra ebből az a következtetés vonható le, hogy hiába volt több, mint 1300-as „követő tábor” az egykori Facebook oldalunkon, elkeserítően kevés volt azon látogatók aránya, akik átjöttek a weboldalunkra.

A heti statisztikai adataink még drasztikusabb emelkedést mutatnak, mint a napi adatok. A 2021. május 3-al kezdődő héten (ez az a hét, amikor részlegesen elvesztettük az „uralmat” a Facebook oldalunk felett) 330 látogatásból 579 megtekintés keletkezett. A 2021. május 10-el kezdődő héten 247 látogatásból 460 megtekintés született. Ez az eddigi számoknak több, mint a 400%-a.

Internetes oldalunk fennállásának legnagyobb sikere, azaz legnagyobb látogatottsága 2019. szeptemberében volt, amikor 2.367 látogatóból összesen 2.855 megtekintés született. A másik nagyon kiemelkedő hónapunk 2019. novemberében volt, amikor 2.042 látogatásból 2.544 megtekintés lett. Az előző számokhoz képest a 2020. májusa nem produkál (még, 17 nap elteltével) olyan kimagasló számokat a maga 587 látogatásával és 1.064 megtekintésével.

A havi statisztikák alapján, és azoknak megfelelően az internetes oldalunk legsikeresebb éve a 2019-es volt. 12.686 látogatásból 17.023 megtekintés lett. A 2020-as év – köszönhetően a világméretű pandémiának, és az abból fakadó eseménytelenségnek — közel 50%-os visszaesés tapasztalható. A 2021-es prognózis nagyon közel várható a 2020-as adatokhoz, figyelembe véve az eddigi 5 hónap számait.
Mindent figyelembe véve elmondható, hogy hiába van nagy „közönsége” egy közösségi platformon létrehozott oldalnak, ha annak az aktív része szó szerint elhanyagolható méretű. Természetesen fáj a Facebook oldalunk elvesztése, de ezzel együtt egy másik felületen hatalmasat nyertünk. Bízunk benne, hogy ezt a folyamatosan javuló tendenciát tartani tudjuk, és egyre feljebb fogunk kúszni a grafikonokban.
Megjegyzés: A grafikonok 2021. május 17-én, 10:28-kor lettek lementve.
Hagyj üzenetet